CSAPATÉPÍTŐ AJÁNLATOK

Gasztronómiai

Miután történész munkatársunk bevezetett a régi korok ételeinek készítésébe, főzőmesterünk irányításával közösen készíthetitek el ebédeteket vagy vacsorátokat a kastély szabadtüzes történelmi látványkonyhájában. Nekünk ez a kedvencünk.

  • Mályvádi dámüstöny és sparhelten sült palacsinta gyulai házilekvárral
  • Gyulai kolbászos-káposztás nokedli és kemencében sült kevert tészta idénygyümölccsel
  • Gyulai kolbászos tarhonya és tarkedli gyulai gyümölcslekvárral
Previous
Next

Élmény és kaland

Három témában kínálunk szabadulószobákat, amelyek kerettörténetei természetesen a gyulai uradalom történetének egy-egy epizódját idézik meg. A szabadulásotokhoz segítséget is adunk azzal, hogy látogatásotok állandó kiállításunk megtekintésével kezdődik. Ezen tárlatvezetőnk nemcsak a kastély történetének, de helyiségeinek titkait is felfedi: olyan, a látogatók elől elzárt részeket is megismerhettek, mint a cselédlépcső, vagy a konyha pincéi. Ha pedig megnéztétek állandó kiállításunkat és végeztetek a szabadulószobában is, az alábbi ajánlataink egyikével folytathatjátok a napot nálunk.

A | Étkezés a kastély Csemegetárában

Ha már mindent tudtok a kastélyról, ismerjétek meg alaposan Gyula és környéke gasztronómiáját is! Egyetek egy jót kastélyunk Csemegetárában, ahol helyi alapanyagokból készíti el séfünk az ételt a szabadtüzes történelmi látványkonyhánkban!

  • Mályvádi dámüstöny és sparhelten sült palacsinta gyulai házilekvárral
  • Gyulai kolbászos-káposztás nokedli és kemencében sült kevert tészta idénygyümölccsel
  • Gyulai kolbászos tarhonya és tarkedli gyulai gyümölcslekvárral
Previous
Next

B | Mindent a Várkertről!

A kastély után ismerkedjetek meg a gyulai vár történetével, egyedülálló hadtörténeti szerepével és mítoszba illő alakjaival! Tárlatvezetésünk a vár interaktív elemei segítségével a 15. század legelejétől mesél a történelmi épület fénykorán át a legfontosabb eseményéig.

Previous
Next

Élmény és felfedezés

Oda-vissza tudtok majd mindent nemcsak a saját közösségetekről, de a gyulai várról és az Almásy-kastélyról is, ha ezt a csomagunkat választjátok. Amolyan „mindent bele!” ez az ajánlatunk, a gasztronómiai mellett ezt kedveljük leginkább: a szabadulószobák adta élményt az állandó tárlat látogatók elől elzárt részeinek és az időszaki kiállításnak a felfedezése egészíti ki a kastélyban, míg a vár titkait sötétedés után gyertyafényben fedjük fel nektek. Gondoskodunk a szellem mellett a test jól tartásáról is: a kastély Csemegetárában (vagy a vár Borozójában) helyi alapanyagokból készült finomságokat szolgálunk fel eleink kedvencei közül.

  • Mályvádi dámüstöny és sparhelten sült palacsinta gyulai házilekvárral
  • Gyulai kolbászos-káposztás nokedli és kemencében sült kevert tészta idénygyümölccsel
  • Gyulai kolbászos tarhonya és tarkedli gyulai gyümölcslekvárral
Previous
Next
Jegyvásárlás

Részletes program ide kattintva elérhető!

MÁRCIUS 1-TŐL 10-18 ÓRA KÖZÖTT JÖHETSZ HOZZÁNK!